Szöveg
Belföld „A Megafon vagy Hajdú Péter társadalmi hatása vitatható, de nagyon nehéz úgy szabályozni, hogy közben ne sérüljön a szólásszabadság” A botrányos Hajdú Péter-interjú és a Partizán körüli vita is megmutatja, mennyire nehéz ma meghúzni a határt újságírás, tartalomgyártás és médiaszolgáltatás között. Egyre több, hagyományos médiaként működő szereplő jelenik meg a közösségi platformokon, de a szabályozás nehezen követi a nyilvánosság átalakulását. Elemzés. 2026. október 11. Beállítás elsődleges forrásként A mostani problémák gyökerei egészen az 1990-es évekig nyúlnak vissza. Az Egyesült Államokban ma is hatályban van egy 1996-os jogszabály, amely akkor született, amikor világszerte mintegy 15 millióan használták az internetet. Állítom, hogy máig ennek a következményeivel küzdünk, hiszen a nagy platformok többsége amerikai – mondta lapunknak Gosztonyi Gergely, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának professzora. Ma már bárki nagy nyilvánosság előtt készíthet és terjeszthet tartalmat a közösségi médiában, mégsem egyértelmű, pontosan milyen szabályok vonatkoznak ezekre a platformokra és a rajtuk megjelenő tartalmakra. A kérdés különösen fontos, ha egy influenszer vagy műsorkészítő már egy hagyományos médiuméval vetekedő közönséget ér el. Erre mutatott rá Hajdú Péter nagy visszhangot kiváltó interjúja is, amelyben egy szexuális bűncselekménnyel vádolt férfi szólalt meg. Gosztonyi szerint a probléma egyik kulcsa, hogy a szólásszabadság és a platformok működése között olyan viszony alakult ki, amelyet a korábbi szabályozás nem tudott megfelelően kezelni. Már elkéstünk – Az 1996-os amerikai jogszabály alapján a platformok főszabály szerint nem tehetők felelőssé a felhasználók által feltöltött tartalmakért. Vagyis az oldalak lényegében megkapták a Monopoly „szabadulj ki a börtönből” kártyáját. Az állam ezt a felelősséget „rásózta” a platformokra. Nagyjából tíz éve Európa is felismerte, hogy a korábbi gyakorlat már nem működik, és bátrabban kezdett fellépni, de addigra már elkéstünk – mondta Gosztonyi. A szakértő szerint a valódi megoldást egy saját, európai fejlesztésű közösségi platform jelenthetné, ami szuverenitási kérdés is, hiszen jelenleg amerikai és kínai platformokon gyakoroljuk a szólásszabadságot. – Ki vagyunk szolgáltatva adatvédelmi, kibervédelmi és nemzetbiztonsági szempontból a nem európai szereplőknek. A digitális szolgáltatásokról szóló rendelet (DSA) ugyan számos eszközt adna az EU kezébe, de amikor az Unió 550 millió eurós bírságot helyez kilátásba valamelyik platformmal szemben, másnap Donald Trump már az európai autóiparra kivetett vámokkal fenyeget. Így a platformszabályozás mára geopolitikai kérdéssé vált – fogalmazott a szakértő. Négy lehetőség a problémás tartalmak visszaszorítására Gosztonyi felhívta a figyelmet arra is, hogy valójában négy olyan lehetőség is az emberek rendelkezésére áll, amellyel élhetnének az emberek a problémás tartalmakkal kapcsolatban. Elsőként a belső panaszkezelési eljárásban lehet ezeket a platformokat jelenteni, mégpedig az európai szabályoknak köszönhetően ma ez egy kattintással megtehető. Emellett létezik egy külső panaszkezelési megoldás, ezek az úgynevezett alternatív vitarendező testületek. – Magyarországon is van ilyen, az Online Platform Vitarendező Tanács (OPVT), amelyben történetesen én is benne vagyok, így pontosan tudom, nem igazán élnek ezzel a lehetősséggel az emberek. A harmadik lehetőség a nemzeti digitális szolgáltatási koordinátor megkeresése, ami a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, vagyis Polyák Gábornak kell levelet írni – mondta Gosztonyi Gergely. A negyedik út továbbra is a bírósághoz való fordulás, még ha ez a gyakorlatban nem is oldja meg a problémát ugyanis meglehetősen lassú folyamat. Ráadásul – mondta Gosztonyi – a platformok működésének egyik ellentmondása, hogy miközben igyekeznek visszaszorítani a vitatott vagy jogilag problematikus tartalmak elérését, a felhasználói reakciók – a dislike-ok és a kommentek – gyakran éppen azok terjedését segítik. Influenszerből médiaszolgáltató Itthon is egyre több tartalomgyártó működik úgy, mint egy hagyományos média: rendszeresen készít műsorokat, maga választ témát és vendéget, reklámbevétele van, és akár több százezres vagy milliós közönséget ér el. De mikortól tekinti őt a magyar jog is médiaszolgáltatónak? Barki Bálint, az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének oktatója szerint ezt nem az dönti el, hogy egy tartalomgyártó minek tartja magát. A magyar szabályokat a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvény, valamint a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény rögzíti. Az uniós keretet pedig az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv, az AVMSD adja. – Az egyik ilyen feltétel, hogy gazdasági szolgáltatásról legyen szó, vagyis ha valaki monetizálja a tartalmait, reklámbevételt szerez. Emellett fontos a szerkesztői felelősség: ki dönti el milyen műsorok készülnek, milyen témák jelennek meg, kiket hívnak meg, és hogyan áll össze a kínálat. Azt is vizsgálni kell, mi a szolgáltatás elsődleges célja. Ha az, hogy audiovizuális tartalmakat juttasson el a közönséghez, az szintén a médiaszolgáltatói minősítés egyik feltétele lehet – mondta lapunknak Barki Bálint, aki hozzátette, a médiaszolgáltatásnak két fő formája van: a lineáris és a lekérhető. Egy televízió például jellemzően lineáris szolgáltatást nyújt, míg egy megfelelően működő YouTube-csatorna lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatásnak minősülhet. Barki szerint Hajdú Péter YouTube-csatornája például az utóbbi kategóriába eshet. Fontos azonban, hogy nem minden YouTube-videó vagy TikTok- és Instagram-tartalom médiaszolgáltatás. Az uniós szabályozás is különbséget tesz a felhasználó által létrehozott videó és a szerkesztett műsor között. – Attól, hogy valaki videót készít és feltölti a TikTokra, még nem válik médiaszolgáltatóvá. Ha azonban rendszeresen interjúkat készít, maga választja ki a témákat és a vendégeket, tudatosan alakítja a kínálatot, monetizálja a tevékenységét és a csatorna elsődleges célja audiovizuális műsorok közvetítése, már elérheti a jogszabályi küszöböt – fogalmazott a szakértő, aki hozzátette, a TikTok és az Instagram esetében azért is nehezebb meghúzni a határt, mert attól, hogy valakinek több száz videója van, még nem feltétlenül működtet médiaszolgáltatást. A lekérhető médiaszolgáltatásnál ugyanis nem pusztán a videók száma számít, hanem az is, hogy a tartalmak egy tudatosan kialakított, szerkesztett műsorkínálatot alkotnak-e. A platformok működési logikája pedig ezt nem minden esetben teszi egyértelművé. A szabályozás csúszós lejtő Ha viszont egy csatorna lekérhető médiaszolgáltatásnak minősül, már konkrét kötelezettségek is megjelennek. A működést be kell jelenteni az NMHH-nak a tevékenység megkezdésétől számított 60 napon belül. Ennek elmulasztása akár egymillió forintos bírsággal is járhat. – A médiaszolgáltatói státusz azért is fontos, mert ilyenkor az Mttv. és az Smtv. médiaszabályai is alkalmazandók lehetnek, például a kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezések. Ha viszont valaki nem minősül médiaszolgáltatónak, attól még nem kerül jogi vákuumba: rá is vonatkoznak az általános szabályok, például a Polgári Törvénykönyv és a Büntető Törvénykönyv rendelkezései – szögezte le Barki, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar szabályozás az uniós kereteket megfelelően ültette át, a nehézség inkább a gyakorlati alkalmazás: egyesével kell eldönteni, hogy egy adott influenszer vagy műsorkészítő eléri-e a médiaszolgáltatás jogi küszöbét. – A szabályozás egyik legnehezebb kérdése mindig az, hogyan lehet úgy beavatkozni, hogy közben ne korlátozzuk indokolatlanul a szólásszabadságot és ne cenzúrázzunk. Bár egyes szereplők, például a Megafon vagy Hajdú Péter tevékenységének társadalmi hatása vitatható, mégis nagyon nehéz úgy kiemelni bizonyos szereplőket a szabályozással, hogy közben ne sérüljön a szólásszabadság, szerkesztői szabadság, a médiapluralizmus. Megtalálni azt az alapot, hogy kit engedünk oda a nyilvánossághoz és kit nem, egy csúszós lejtő, amire nem érdemes rálépni – fogalmazott Barki Bálint. Még a témában Magyarország Hajdú Péter média influenszer Ezt is ajánljuk