A Magyar Narancs világirodalmi sikerlistáján az Átváltozások magabiztosan vezeti a mezőnyt. Úgy tűnik, a friss világirodalmi címek legfontosabb időhatározója nem a „most”, hanem a „végre”.
A cím és a kivonat a kiadóé, változtatás nélkül idézzük.
Publius Ovidius Naso kapcsán: túlnyomórészt pozitív
negatív 0% · semleges 8% · pozitív 92%Automatikus becslés, nem szerkesztői értékelés.Egy módosítás önmagában nem jelent rosszhiszeműséget (lásd a módszertant).
Anarchisták, léghajósok és őrült tudósokMinimum tizenegyes: ókori szerző vetett véget a norvég sztáríró királyságának a Narancs sikerlistáján
Ókori latin szerző vet véget a norvég sztáríró királyságának:A Magyar Narancs világirodalmi sikerlistájánaz Átváltozások magabiztosan vezeti alegjobb világirodalmi olvasmányok mezőnyét. Talán rólunk mond el valamit, hogy ilyen nagy becsben tartjuk a magyar felmenőkkel rendelkező David Szalay és Nelio Biedermann műveit, de a szorgalmas könyvmolyok felfedezhetik, hogy Thomas Pynchon hősei is járnak mifelénk – kár, hogy Ferenc József arcpirító szidalmakat küld irányunkba az Ellenfényben lapjain. Van, aki húsz éve várja, hogy az amerikai klasszikus megjelenjen, a baszk irodalom négy évtizedes remekművéről, Bernardo Atxaga kacifántos regényéről a többség szinte most hall először.mezőnyt.Úgy tűnik, a friss világirodalmi címek legfontosabb időhatározója nem a „most”, hanem a „végre”.
Több mint kétezer év után Publius Ovidius Naso visszamászott a sikerlistákra: az Átváltozások kettős hátrányból került az élre: ókori, ráadásul elbeszélő költemény. Ez a negyedik a magyar fordítások között: Sándor István 1792-ben, Egyed Antal 1851-ben, Devecseri Gábor pedig 1964-ben fordította le teljes egészében, utóbbi kapcsán a többség nem volt rest panaszkodni a nehéz megértésre. Csehy Zoltán, a felvidéki származású Janus Pannonius-díjas költő és műfordító ki akarta szabadítani Ovidius művét az archaizálás csapdájából, megtartva a hexametert: „Élvezetes, jól olvasható és költői szövegre törekedtem” – írja a fordító az utószóban. Ovidius találékony retorikája, humort és tragikumot összeolvasztó beszédmódja, hanyag eleganciája a Devecseri-fordításban rejtve maradt, most viszont élő, a mai magyar nyelven megszólaló szöveg született, elbeszélve a világ történetét Augustus uralmáig. Ebben a fordításban Apolló ekként kiált a menekülő Daphné után: „Gőzöd sincs, elvetemült, ki is üldöz, / tán csak ezért menekülsz!” Ami Devecserinél „gyolcsmezű raj”, az itt „gyolcsot viselő tömeg”. S ha valaki ágálna az új fordítás ellen, jobb, ha tudja, valódi kultúrnépek gyakran újrafordítják a klasszikusokat: Nádasdy Ádám Dantét és Shakespeare-t, Márton László a Faust ot, és nemrégiben épp az Odüsszeia -filmbemutató kapcsán merült fel, hogy az angoloknak is van köznyelviesített Homérosz-fordításuk. Csehy hetvenoldalnyi jegyzetanyaggal és a történetek összefoglalójával kedvez az olvasóknak, a kötetet pedig Dallos Ádám illusztrációi díszítik, nem leplezve Picasso híres 1931-es metszeteinek hatását. Az idei nyár egyik emlékezetes honi irodalmi eseménye a magyar származású brit író, David Szalay budapesti látogatása volt, akinek Test című regénye tavaly Booker-díjat nyert. A bámulatosan újszerű, Camus és Hemingway vonásait rejtő prózanyelv a zsűrit is elragadta – és ha az ókori bestsellerlistákról visszakapaszkodó Ovidiusszal nem számolunk, ez az utóbbi egy év legjobb friss megjelenése. (Kritikánk: Csak annyit mond, Magyar Narancs, 2026. június 25. )